Blog

Lakásfelújítás, falfestés

Hogyan fessünk le saját kezűleg néhány négyzetméternyi falat?

Szeretnél egy kis gyors megújulást az otthonodban? Fesd le az unalmas falakat, adj új színt az életed legfontosabb tereinek. Kezdd kicsiben, aztán úgyis belejössz!

Néhány négyzetméternyi fal lefestéséhez csak pár dologra lesz szükséged:

A maszkoló szalag

Maszkoló szalag – papírszalag – szükséges, hogy körberagaszthasd az adott falrészt, hogy csak oda jusson festék – a ragasztott kereten belülre -, ahová akarod. Így nem kell túlzottan óvatoskodni a szélekkel.

Univerzális alapozó

Univerzális alapozó – ennek hátránya, hogy főként csak több liternyi kiszerelésben kapható, úgyhogy, ha először inkább kérsz valakitől néhány decinyit, azzal nem lősz mellé, nagyon kevés kell csak belőle. Az alapozó képezi a hidat a fal és a festék között. Lehet nélküle is festeni, de akkor a fal iszonyat mennyiségű festéket akar majd beszívni, és nehéz lesz szépen eloszlatni a festéket, szóval nem érdemes ezen a műveleten spórolni. Kivétel lehet, ha nem falat festesz le falfestékkel, hanem például lambériát, vagy csempét. Ugyanis bármit le lehet festeni modern falfestékkel! A nem falalapú felületek nem szívják be a festéket, ezért az univerzális alapozó elhagyható. Az alapozót egyébként egy nappal korábban, vékonyan fel kell kenni és aztán 24 órát szárad.

A falfesték

Nagyon-nagyon jó minőségű, de kis doboznyi falfesték. Ez nem a reklám helye, de az OBI sajátmárkás falfestékei és a Polifarbe termékek mind anyagukban, mind pigmentációban verhetetlenek otthoni használatra, de nyilván ízlések és pofonok különbözőek lehetnek. Az említett márkák várhatóan egy rétegben fednek, de néhány órás száradás után egy gyors átfestéssel is néhány órán belül készen vagy a művelettel.

A színek kérdése

Minden megengedett, és az ellenkezője is! A szín választásánál kösd fel a gatyád, mert el leszel árasztva gyönyörűbbnél gyönyörűbb árnyalatokkal, csak győzz válogatni!
Kezdőként indíts pasztellesebb árnyalattal, de ha bátor vagy, veheted vadulósra is a figurát!

A falfesték száradási ideje

A festékeknek általában 2-3 óra száradás kell, utána újra lehet festeni, ha szükséges. Ne spórolj a felhordásnál, mert egy bőségességre alapozott hozzáállással konkrétan megspórolod a második réteget. Ezekkel a modern festékekkel igazából nem festeni kell, hanem felhordani őket, mert ezek majdnem olyan sűrűek, mint például a tejföl.

Ecset, henger, szivacs, akármi

Egy általános méretű mázoló ecset – pl. 4-5 centi széles – és egy kicsi, 10-11 centis falfestő – bolyhos – henger, meg egy festéktartó kis tálca még kellhet. Régi ecseteket is elő lehet venni, de vannak, akik szivaccsal pacsmagolják fel a masszát.

Védelmi eszközök?

Különösebb védelemre nincs szükség a területet és a ruházatot illetően, mert a festékek, amiket ajánlottam, nem igazán csöpögnek. Persze, ha nagyon vadul, gyorsan hengerezel, akkor szóródik, de akkor inkább lassulj le 😊.

A maszkoló szalagot a száradás közben (utolsó réteg után) azonnal le kell húzni finoman, mert ha megszárad rajta a festék, akkor szinte meg is köt a papíron, és utána már nehéz lebányászni.

Majdnem, hogy addig tart elmondani, mint megcsinálni. Az eredmény magáért fog beszélni, ha használod az alapozót, senki ember fia nem fogja megmondani, hogy nem festő csinálta!

Nagyobb léptékben gondolkodva

Ha egy teljes helyiséget vagy szobát szeretnél kifesteni/átfesteni, akkor lehetőleg pakolj el minden olyan bútort és használati tárgyat, amik útban lennének a munka közben, vagy leeshetnek, vagy megbotolhatsz bennük. A nehezebb darabokat elég csak elhúzni a fal mellől, de láttunk már olyat is, hogy valaki körbefestette a böhöm nagy, mozdíthatatlan szekrényt. Csak kreatívan, nincsenek szigorú szabályok! 😊

Nagyobb léptékű munkákhoz kellhet létra is, de a folyosóvég vagy a sarok megújításához egy nagyon stabil fellépő is elég lehet. Természetesen a saját testi épséged kell, hogy legyen minden mozdulatnál az elsődleges szempont!

Ha hibás a fal – így javítsd ki!

A fal hibáit gletteléssel kell javítani. Ezt még az alapozás előtt kell elvégezni! Hibás fallal való összetalálkozásunk esetén érdemes három napban gondolkodni:

  1. nap: laza részek lekapirgálása, glettanyag bekeverése, felkenés, elsimítás. Ezt a műveletet spaklival és glettvassal végezzük. Nem kell tökéletes simaságra törekedni, mert úgyis csiszolva lesz. A tökéletes simaságot évekig gyakorolják a szakik, szóval ezt ne várd el magadtól! Átlagosan problémás falhoz választhatsz néhány milliméteres rétegben használható glettanyagot, olyasmire vélhetően nem lesz szükséged, amikor több centiméternyi mélységű krátereket kell kiigazítani a felületen. Ha mégis lenne ilyen – konkrétan leválik a vakolat –, akkor azt rugalmas – flexibilis – csemperagasztóval ki lehet javítani, ez esetben még plusz 1-2 nappal kell számolni, mert minden rétegnek alaposan át kell száradnia.
  2. nap: megszáradt glettelés ellenőrzése, finoman simára csiszolása. Ne vadulj, lassan járj, tovább érsz! Ez után jöhet a portalanítás, majd az alapozás. Ez utóbbi ugye 24 órát szárad.
  3. nap: maga a festés egy vagy két rétegben.

Mivel minden alapanyag bármelyik barkácsáruházban beszerezhető, de akár kisebb festékboltokban is, ezért ha érzed magadban az indíttatást és az erőt, akkor nyugodtan kezdj bele!

Íme néhány fotó inspirációként, hogy megjöjjön a kedved és bátorságot meríts!

Falfestés - barnás-bordó fal
Mélybordós-barnás szín, ami hálószoba falon kifejezetten a jó alvást, a pihenést és az érzékiséget szolgálja
falfestés tompa zöld árnyalat
Drága bútor helyett csodaszép, tompa-mohazöld adja meg az alaphangulatot az egyik leggyakrabban használt helyiségben. Nemcsak szép, megnyugtató is!
falfestés mélyebb zöld konyhában
Ki mondta, hogy a konyhában csak csempe csilloghat a falon? Ez a tompa mélyzöld vidékies, csendes hangulatot kölcsönöz, közel hozza a természet erejét. Még a macskának is bejön!
falfestés egy szobában három színnel
Három különböző szín egy helyiségben? Simán! Nincsenek szabályok, csak a fantázia korlátoltsága szabhat határt. De az meg végtelen, szóval hajrá! (2021 színei a sárga és a szürke voltak együtt)
falfestés kék dolgozósarok
Nemrég az egész világ megismerte a home office fogalmát, de sokan csak most eszmélnek, hogy ennek a határait a térben is érdemes kijelölni. Például egyedi és saját kedvünkre való falfestéssel!

Neked is  menni fog!

Edzésprogramnak sem utolsó

Még egy bónusz tipp: remek edzésprogram a festés, főleg, ha 3-4 napos projektekben kell csinálni, mert mondjuk ronda a fal és javítani is kell. A rengeteg járkálás, guggolás, térdelés, mindenféle pózokban történő gebeckedés és maga a festés aerob jellegű művelete olyan izmokat is megmozgat, amikről már rég elfeledkeztél és olyan képességeket hoz elő, amikről esetleg tudomásod sem volt.

Jó kreatívkodást!

Vidi Rita

Ui.: Kérdés érkezett: télen-tavasszal-nyáron vagy ősszel fessünk? A válasz meglepő lehet: bármikor! Ezeknek a modern festékeknek alig van nedvességtartalmuk, ha pár napig odafigyelsz, hogy naponta kétszer néhány percre kiszellőztess, akkor igazából fel sem fog tűnni, hogy párás a levegő. (Egy felmosással sokszoros mennyiségű vizet lehet juttatni a levegőbe.) Nem szárad nehezebben a fal télen, mint nyáron, arra érdemes csak figyelni, hogy ne fagyjon, de mivel te is ott leszel, csak észreveszed, ha odafagysz a létrához :).

Ha segítségre van szükséged, Keszthelyen és környékén hívd az Agena Házmester Szolgáltatást! +36-205-635-431